Volt ugyebár olyan, hogy choose one, aztán volt választás is. Méghozzá az esélytelennek tartott lejátszó az, ami nyert. Múlt hét pénteken át is vettük Dzsillával, kb 10 percnyi keresgélés után, mert hogy fekete Octavia helyett fekete Opel-t kerestünk, hehe. Digitalmixéknél vettem, olcsó, jóak, nemtudom, jónekem. Mindegy, Pas és Torn után már nekem is van ilyenem, csak én feleannyit fizettem érte.
No, akkor kezdjük. A cuccot egy lila dobozba csomagolták, azon belül pedig egy fekete díszdobozba, roxx. Van hozzá sok nyelven semmit sem érő használati, táp, USB kábel, CD amit még ki sem csomiztam, mert a Connect Player ugye szarfos, van helyette SonicStage, ami csak kicsit és egy jó füles.
Szóval a lejátszó. Alap ugyebár a 20 GB. A design beszteszt, odaver a szaros iPodnak (lehet fikázni, ahah), a menü egyszerű, a kezdőkép olyan, mint egy SE mobilok menüje. A kijelző OLED-es, ami a nap nagyrészében (éjszaka) hasít, napfényben nemigazán, de az előlapnak köszönhetően tükörnek tökéletes. :/ A gombok jók, de az illesztéseknél bekúszik a por, ami később csúnyán mutat, mint Pásznál is. A hangerőszabályzót szeretem, meg amúgy mindent. Azt mondjuk nem értem, hogy a baloldalon lévő kis világító basz Artist Link gomb miért éppen sárgán világít, ha minden más fehéren. Mindegy, Sony. Jó. Szóval a hardver rendben van, a hangzás odabasz, szép, az akksi 35 órát bír a gyártó szerint. Jobb nem is lehetne…
…de ott a szoftver. Már mindenki leírta, mindenki ismeri a sztorit, de azért leírom, hogy a lenti búskomor posztokat lenyomjam. Egyszerűen szar. æééérted, az még hagyján, hogy az egyébként eredeti rilízeket külön mappákba pakolja, mert elbasz benne egy-egy karaktert, de aztán a zene áttöltésekor még jobban elbassza a dolgokat. 15%-ban az album vagy előadó után plusz szóközöket pakol be, így például az Audioslave ugyanilyen című albumából 7 darabot csinált, Greg Lakeből pedig úgylátszik kettő van…
Mindegy. A konklúzió végülis az, hogy a lejátszó beszt, a szoftver meg szokható. Nekem csak kb. 10 giga zeném van, amit aktívan hallgatok, így azokat 30 perc alatt rendbetettem, innentől kezdve pedig nem volt gond.
A Sonynál a valóságot nem tükröző matt promo fotókon kívül csak ezt a képet találtam, ami még tetsz, de ezen meg más a navi gomb, azsl mégsem jó, sry. Ellenben én csináltam még kettőt a fentin kívül, az új Pöang hintaszékemben. Ha akarod, itt és itt. Lehet fikázni. :o
Most pedig visszavonulok egy kis időre, ha esetleg nem változtat senki a dolgok jelenlegi állásán, meghát holnap szeptember immár.
voltak rémálmaim ezzel kapcsolatban, elég sokszor, még ébredés után is kellett pár perc, amíg megnyugodtam és nyugtáztam, hogy nem volt valóság…
most meg itt vagyok, várom hogy felébredjek, de nem megy. pedig rohadtul kínoz, basszameg.
azvanhogy lőjjönle walaki …
Pain of Salvation - Ashes. Felkerült a rédijóba is. æs igen, van kapcsolat eközött és az oldal címe között, de akkor nem volt jobb ötletem. A szám pedig maga a totális megsemmisülés.

Amikor felteszik a kérdést, hogy van-e kedvenc filmem, általában vagy hárítok vagy olyasmiket mondok, hogy Galaxis útikalauz stopposoknak, Halálsoron, netán LotR. Aztán nagyjából ennyi. Könyvadaptáció mind. Nincs jó ízlésem filmek terén, nincs műfaj, amit favorizálnék (OCC, ahah). Kedvenc színészem sincs. Tom Hanks, nem. Minek, tetszik kettő filmje a harmincból (Halálsoron, Forest Gump ofkoz…).
A Halálsoront utoljára 2 éve láttam a tv2-n, amikor a megasztár után mindig SK filmek mentek. Cujo, Sorvadj el, Ezüst pisztolygolyók, stb. Boogeyman dvd-m is volt, nemnéztemmeg, most meg már nincsmeg. Szvsz mind felejthető. Az-t nem láttam.
Szóval újra megakartam/megakartuk nézni a TGM-t, de nem kölcsönözhető dvd-n, vhs-n sem. Már egy éve hajtottam a normális verziót, míg végre nemrég felkerült endlessre a régi dvd. Well, egyből leszedtem. Megnézni nem akartam egyedül, most sem akarom. Dzsillának kell igazándiból (nem), szóval úgy gondoltam majd vele. Vasárnap/hétfőn sort is kerítünk rá remélhetőleg, kellemes 3 óra lesz (bőgéssel a végén valószínűleg - nemén).
A sorozathoz még nem volt szerencsém, a könyvet sem olvastam, nincs meg, e-book számomra nem élmény, boltban pedig ez sem kapható. Európa Kiadó rulez. Antikváriumban előjegyezhető, de megőszülök, amire mind a 6 könyv elérhető lesz.
A történetet nem írom le, végülis aki látta, annak felesleges, másrészt mivel Dzsilla is felnéz ide néha-néha, ezért nem akarok spoilerezni. :C
Azt viszont leírhatom, hogy fantasztikus, libabőrös végig, a film pedig az egyik legjobb könyvadaptáció. A szereposztás szintén jó, ToN Hanks ugyebár, aztán a nagy 2 méteres néger, Michael Clarke Duncan, azaz John Coffey, jobb nem lehetne immár. A 3 órás hossz pont megfelelő, a rendezés sem lehetett volna jobb, éshátennyi. Egy olyan film, ami kötelező. Nem mint az A Da Vinci-kód… :C
Igenigen, így (ne) irjunk xxxx karaktert a nagy semmiről, de hát ez egy blog, megtehetem, maximum kiderül, hogy a filmekről sem tudok írni, jól. A lényeg: nézd meg. Ennyi.













