Valami egészen furcsa történt tegnap este. Elmentem egy olyan zenekar koncertjére, ami idehaza hallgatva nem tetszett túlzottan… éééés hatalmasat csalódtam - nyilván pozitívan. (Ezt az előző két mondatot lehet így…?)

Szóval volt ez a koncert, ezzel a bandával, akiknek mindig mindenhol máshogy látom leírva a nevét…ja, Thee Silver Mt. Zion Memorial Orchestra and The Tra-la-laband. Most így.

Egyszerűen más volt. Más volt így hallani, hogy közben láttad a zenészek arcát, akik _tényleg_ teljes átéléssel, szinte egy emberként zenéltek. Más volt így hallani, hogy hallottad a zenét, a hegedűt, a másik hegedűt, blabla, míg a stúdiólemezeken inkább csak a kántálást hallod. Aztán megint más volt az, hogy itthon hallgatva valahogy narkós állatokat képzeltem a zenészek mögé, holott nem. Nagyon nem. És még sorolhatnám…
(Ohh, és kb. szerelmes lettem a hegedűs leányokba. Egyszerűen látni őket, ahogyon, amilyen átszellemültem zenéltek…ahhh… <3)

Egyébként…
Maga a koncert úgy másfél órán át tarthatott, kétszeri visszatapsolást követően kezdhették meg lehordani cuccaikat a zenészek az x emelet magas Corvintetőről. Ehh.
A hangosítás lehetett volna jobb, de még így is túlteljesítette a helyhez fűzött várakozásaimat. (Annak aki még esetleg nem járt volna a Corvintetőn: olyan mint egy kínai étterem.)
Volt közönségkommunikáció, koncert után totál odanemillő Palotai afterparty (rewind ugyebár), meg drága sör.
Ööö, és nem nagyon lehetett fotózni, mert zavarta a lányokat - ezt értem is, meg nem is. (Mindenesetre még ezt megelőzően készült összesen kb. 10 db kép nagyjából egy emberről - ennek fele itt a posztban, a fenti képre klikkelve.)

Öhm, mindent összefoglalva: gyertek még ide, mert jó volt, 10/10, ilyenek.

Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.